Büki Bernadett
✉ bbkodalygimi@gmail.com
Ide jártam iskolába, ezt tanultam:
A Pécsi Tudományegyetemen tanultam, és itt szereztem meg magyar nyelv és irodalom szakos tanár és bölcsész diplomámat, amely egy magyar mint idegen nyelv specializációval is kiegészül.
Amit fontosnak tartok a tanításban:
A hely, a program, a módszer biztos keretet ad munkánkhoz, amit én a hozzáadott emberi tényezővel igyekszem megerősíteni. Hiszek abban, hogy a tanórák elsősorban tőlünk, emberektől (tanároktól és diákoktól) lesznek eredményesek és emlékezetesek. Kollégáimmal együtt én is azon dolgozom, hogy az élményalapú oktatás minél több valódi élményre épüljön, amit a technikai támogatás maximum kiegészít, de semmiképpen sem helyettesít.
A programfejlesztésben így veszek részt:
Szemeszterben középiskolában tanítok (ráadásul többnyire irodalmat), így én a nyelvészet mellett elsősorban a magyar irodalom és kultúra közvetítését igyekszem a programba belecsempészni.
Amit még érdemes rólam tudni:
A legelső nyári egyetem óta vagyok tagja az itt tanító csapatnak, és folyamatos inspirációként hat rám, hogy egy ilyen szakmai műhely munkájában vehetek részt. Évről évre különleges élményt jelent számomra rácsodálkozni arra, hogy a néhány kezdő, ám annál lelkesebb kolléga próbálkozásai hova fejlődtek. Az állandó megújuláshoz az a multikulturális közeg ad nekem ihletet, amelyben mindannyian jól érezzük magunkat, és ahol mindig nagy kaland más kultúrák szemüvegén át ráeszmélni saját magyarságomra.