Paulóné Deme Krisztina

Paulóné Deme Krisztina
✉ krisztina.dem1@gmail.com

 

Ide jártam iskolába, ezt tanultam:

A Károli Gáspár Református Egyetemen diplomáztam magyar mint idegen nyelv és történelem tanári szakon. Ezért nemcsak a magyar nyelv tanítását tartom fontosnak, hanem annak kultúráját és történelmét is. Ezenkívül módomban állt a kommunikatív nyelvoktatás legújabb módszertanát elsajátítanom, amit azóta is továbbképzések során folyamatosan bővítek.

Amit fontosnak tartok a tanításban:

Fontosnak tartom, hogy a magyaróra ne csak ismeretátadásból, hanem élményből és sikerből is álljon, ezért az óráimon a mindennapi életben hasznos szókincset interaktívan tanítom és főleg a kommunikációra fektetem a hangsúlyt.

A programfejlesztésben így veszek részt:

Mint történelem tanár igyekszem a nyelvtanításba és a programokba is beleszőni a magyarok történelmét és ezáltal jobban megértetni a magyar lelket és gondolkozást a nyelvtanulókkal. Valamint szívesen együttműködöm a kollégáim által kifejlesztett programok sikeres megvalósításában és azok továbbfejlesztésében.

Amit még érdemes rólam tudni:

2013 óta tanítok a NOK nyári egyetemén, illetve évközben a Balassi Intézetben és más budapesti nyelviskolákban. Jelenleg a Varsói Tudományegyetem magyar szakán dolgozom lektorként, de nyaranta visszajárok Pécsre.

Szabadidőmben szívesen kirándulok, táncolok, biciklizem, vagy ha éppen nincs kedvem kimozdulni, akkor szeretek krimiket olvasni és finomakat főzni.