Bejelentkezés


INTERNATIONAL STUDIES CENTER

NEMZETKÖZI OKTATÁSI KÖZPONT

Akadálymentes verzió

Varga Mónika

Varga Mónika
✉ munesz@yahoo.co.uk

 

Ide jártam iskolába, ezt tanultam:

A Pécsi Tudományegyetemen diplomáztam magyar nyelv és irodalom valamint angol bölcsész és tanári szakokon. Emellett a magyar mint idegen nyelv specializációt is elvégeztem.

Amit fontosnak tartok a tanításban:

A magyartanításban fontosnak tartom a hatékony, kommunikáció központú oktatást. Szeretem, hogy az élményalapú kurzusok során lehetőségünk nyílik a szórakozva tanulásra/tanításra. Nagyon élvezem, hogy segíthetek egy közös nyelv elsajátításában, ami által eltérő nyelvi és kulturális hátterű emberek közeledni tudnak egymáshoz.

A programfejlesztésben így veszek részt:

Igyekszem a kreatív kollégáim által kifejlesztett programokat sikeresen megvalósítani és a tapasztalatokra épülő visszacsatolás által tovább tökéletesíteni.

Amit még érdemes rólam tudni:

2005-ben kezdtem el tanítani a NOK téli egyetemén, azóta egy kisebb szünetet kivéve rendszeresen részt veszek a nyári egyetemeken és időnként a szemeszterközi munkában is. Emellett 2008 óta egy pécsi középiskolában tanítok angolt. Szabadidőmben szívesen túrázom, futok és jógázom. Szeretem a spanyol és skandináv filmeket és a vegetáriánus konyhát.